Adományozás

50 millió forint támogatás a járvány okozta nehézségek leküzdéséhez

Sajtóközlemény, Budapest, 2020. június 10.

 

A koronavírus hatásai számos családot és gyermeket érint hátrányosan. A Szerencsejáték Zrt. ezen hatások enyhítésére különített el 50 millió forintot, amelyet az Ökumenikus Segélyszervezet gyermekfejlesztő foglalkozások, közösségi programok, nyári táborok és élelmiszeradományok formájában juttat el a rászorulóknak. A Segélyszervezet tevékenységnek kiemelt célkitűzése a nehéz körülmények között élő gyermekek támogatása, fejlesztése és felzárkóztatása. E tevékenységet foglalja össze a szervezet ún. „Kapaszkodó programja”, amely a válsághelyzet alatt az online térben segíti a gyermekek és családjaik digitális oktatással kapcsolatos nehézségeinek és a bezártság okozta feszültségek leküzdését, valamint a családok újra-aktivizálásában is nagy szerepe van.

„Bár a járvány talán legnehezebb szakasza már mögöttünk van, annak gazdasági hatásasa sok családot érint hosszú távon. A Szerencsejáték Zrt. támogatása jelentős erőt ad nekünk, hogy még több rászoruló család és gyermek mellett lehessünk ott a következő nehéz hónapokban, kézzel fogható támogatással és programokkal egyaránt” – nyilatkozta Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója.
„A nemzeti lottótársaság eddig is kiemelt hangsúlyt fektetett a kiskorúak és családjaik védelmére, az Ökumenikus Segélyszervezettel való együttműködésünk nagy múltra tekint vissza a szerencsejáték-függőség megelőzésben és kezelésében, a sérülékeny csoportok védelmében. A mostani felajánlással a koronavírus okozta hatások leküzdésében szeretnénk segíteni a nehéz sorsú gyermekeket és családjaikat, gondolva a nyári időszakra is” – mondta el dr. Czepek Gábor, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója.

A Szerencsejáték Zrt. a felajánlott összeggel a segélyszervezet központjai által szervezett nyári táborainak anyagi forrásait is biztosítja, amelyeknek rendkívüli jelentősége lesz 2020 nyarán. Sok család számára okoz majd gondot gyermekeik napközbeni felügyelete a tavasszal kivett szabadságok, vagy a szűkös anyagi keretek miatt. A Segélyszervezet az érvényben lévő járványügyi előírások betartása mellett, ellátással szervez majd foglalkozásokat és nyári táborokat a rászoruló gyermekeknek. Azokat a családokat pedig, akiknek a napi megélhetését veszélyezteti a járványhelyzet, élelmiszer- és higiéniés termékadományokkal segíti az Ökumenikus Segélyszervezet.