Adományozás
Modellprogram Kastélyosdombón

Modellprogram Kastélyosdombón

Kiút a szegénységből

Tevékenységünk

Kastélyosdombón egyedülálló családok átmeneti otthona intézményt hoztunk létre 2013-ban. Az itt működő modellprogram célja, hogy az egykori kastélyban létrehozott otthonba érkező családok valódi esélyt kapjanak az újrakezdésre. A program keretében segélyszervezetünk megoldást kínál a családok lakhatási problémájára, a szülőket visszavezeti a munka világába, valamint segítséget nyújt a családoknak a gyermekek hozott hátrányainak leküzdésében is.

Tevékenységünk
Évről évre több „sikertörténet” bizonyítja, hogy a Kastélyosdombói Modellprogram az együttműködő családok számára valódi esélyt kínál a szociális intézmények közötti vándorlás ördögi köréből való kitörésre.

Egyéb tevékenységeink

Kastélyosdombói intézményeink között helyett kapott egy oktatóközpont is, mely a modellprogram képzésein túl lehetőséget ad szociális szakembereknek szóló továbbképzésére, illetve kisebb konferenciákra is.

A kastélyosdombói központ nem csak az otthonban élő gyermekek felzárkózását segíti elő: rendszeres közösségi és fejlesztő programjainkra az egész térségből érkeznek gyermekek és családok, a nyár folyamán pedig egymást érik a hátrányos helyzetű gyermekeknek szóló táborok az Esélytáborban.

Kastélyosdombói mintagazdaságunkhoz több szociális vállalkozás is kapcsolódik, amelyeknek köszönhetően a település legnagyobb munkaadójává váltunk. Ezeknek a vállalkozásoknak a munkahelyteremtésen felül további célja a nyereség szociális programokba történő visszaforgatása, biztosítva ezek hosszú távú fenntarthatóságát.

Több információ a szociális vállalkozásokról

2013 óta