Adószám: 19662927-1-43
Számlaszám: 11705008-20464565
Váltás klasszikus nézetre

2018-19 Segélyprogram az iraki és szíriai menekültválság káros hatásainak csökkentésére – QUDRA

2018-ban indult a Segélyszervezet addigi legjelentősebb iraki fejlesztési programja: az Európai Unió MADAD Alapja által finanszírozott kétéves program keretében a szervezet a menekültválság káros hatásait igyekszik mérsékelni munkahelyteremtéssel, a befogadó közösségek erősítésével és a menekültek kiszolgáltatottságának csökkentésével. Az Iraki Kurdisztán három kormányzóságában (Duhok, Erbil és Szulejmánia) megvalósuló program 7800 kedvezményezettet ért el közvetlenül.

 

A Qudra program eredetileg 2016 júniusában indult – az elnevezés egy arab szóból származik, mely „erőt”, „képességet” vagy „rugalmasságot” jelent. A programot a Német Nemzetközi Együttműködési Ügynökséggel (GIZ) közösen hajtja végre a francia Expertise France (EF), a spanyol Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség (AECID) és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (HIA) Jordániában, Libanonban, Törökországban és Iraki Kurdisztánban. Mind a négy szervezet arra törekszik, hogy tapasztalataikat és erőforrásaikat megosztva hozzájáruljanak az egész régiót sújtó menekültválság megoldásához. A Segélyszervezet programban végrehajtott tevékenységei révén a következő eredményeket érte el 2018 és 2019-ben:

A projekt teljes költsége 990 000 000 Ft.

Időpont: 2018-19