Kiknek segítünk?
Közösségi Pontunkba a miskolci avasi lakótelepen élő gyermekeket és szüleiket várjuk közösségi játékokra, fejlesztő foglalkozásokra és élménynapokra. Célunk egy jól működő, megtartó közösség kialakítása, ahol a családok hasznosan tölthetik el a szabadidejüket. A gyerekek különböző fejlesztő foglalkozásokba, élményprogramokba kapcsolódhatnak be, valamint a bizalmi kapcsolat kialakítása után megoszthatják velünk nehézségeiket. Szolgáltatásaink mindenki számára elérhetőek.
Hogyan segítünk?
Intézményünkben közösségi játékokkal (léghoki, biliárd, csocsó, társasjátékok) várjuk minden délután a gyermekeket és szüleiket. A szabadidős tevékenység mellett rendszeres heti programokat is szervezünk. Csoportjainkhoz folyamatosan lehet csatlakozni. A nyári időszakban külön figyelmet fordítunk arra, hogy a gyerekeknek minél több foglalkozást tartsunk, ezzel segítve a szülőket, hogy munkaidejük alatt gyermeküket biztonságos helyen tudhassák. Nyáron táborokat, élménynapokat szervezünk. Fontos célkitűzésünk, hogy a gyerekek a szüleikkel együtt tudjanak játszani, ezért rendszeresen tartunk családi napokat, ahol közös vetélkedőkkel, játékokkal színesítjük a programot. A felnőttek számára előadásokat, főző-, illetve baba–mama klubot szervezünk, ahol megoszthatják egymással ötleteiket, tapasztalataikat és nehézségeiket is. Fejlesztő foglalkozásainkon szakembereink segítségével olyan gyermekeknek nyújtunk komplex segítséget, akiknek nincs lehetőségük máshol igénybe venni a szükséges fejlesztéseket. A hozzánk érkezők térítésmentesen vehetik igénybe sószobánkat is.